Feltörekvő okostelefonok, melyek megérik az árukat

Manapság nagyon mélyen a zsebbe kell nyúlnunk, ha okostelefont szeretnénk vásárolni. Itt van azonban két feltörekvő gyártmány, melyeket jóval a megszokott ár alatt elérhetünk, cserébe pedig megbízható, jó állapotú és szép kialakítású mobilokat kapunk.
HomTom, és Vernee: az új okostelefonok

A mobiltelefonok fejlődése az egyik leggyorsabb technológiai innováció manapság. Éppen ezért egyre több gyártó rukkol elő újabbnál újabb okostelefonokkal. Ezekkel szinte mindent el tudunk intézni a mai modern világban.

A legismertebb okostelefon gyártókon kívül számos kisebb cég is próbál minél jobb telefonokat készíteni és eladni, hogy ők is olyan magasságokba kerülhessenek, mint például az Apple vagy a Huawei.

Vannak azonban olyan vállalatok, akik úgy gondolják, hogy a minőség mellett a jó ár is fontos, így nem árulják túl drágán termékeiket. Így tudjuk most akár 22.990 forintért már megvásárolni a HomTom okostelefonokat.

A kínai gyártmány nagy kijelzővel és szinte minden lehetőséggel rendelkezik, amely egy jó mobilhoz szükséges. Mindenképpen azok számára ajánlott, akik csak szeretnének e-mailezni, böngészni, telefonálni mobiljukon, de nem szeretnének sok pénzt költeni rá.

Egy másik megfizethető új okostelefon a Vernee gyártmánya. A Full HD felbontású Vernee Mars könnyen összetéveszthető az Iphone 6-tal, hiszen kívülről nagyon hasonló. Persze, ha jobban megnézzük, láthatjuk a különbségeket, de a legnagyobb ellentét talán mégis a két telefon ára között van.

Nem muszáj tehát a legdrágább mobilokat választanunk tehát, hiszen lehet, hogy éppen ezek a feltörekvő gyártmányok lesznek egyszer az "új Apple" mobilok.

Kapcsolódó cikkek

Egy profi asztali körfűrész aranyat ér annak, aki fával dolgozik, akár hobbi szinten is!

Egy profi asztali körfűrész aranyat ér annak, aki fával dolgozik, akár hobbi szinten is!

Pontos, egyenes vágások, kényelmes használat és biztonságos munkavégzés. Így hangozna, ha röviden foglalnánk össze, hogy miért ér aranyat egy asztali körfűrész mindenkinek, aki bármilyen szinten fával dolgozik.

Tiszta lakás néhány lépésben

5 dolog, amitől tisztábbnak tűnik majd az otthonotok

Néhány lépés, ami után egy tisztább, rendezettebb lakást látunk majd.

Miben különböznek a nagykonyhai gépek, mint az otthoniak?

Miben különböznek a nagykonyhai gépek, mint az otthoniak?

Elmondjuk, miben különböznek a nagykonyhai gépek, mint az otthoniak, és milyen kategóriák között keresgélhetünk.