Zöld beruházások, amik óvják a Földet és a pénztárcát
Nem kell azonnal nagy dolgokra gondolni, hiszen pár apróbb beruházással előrébb lehetünk, mint a többiek, ráadásul ezek hatására több pénz marad a pénztárcában. Lássunk pár ötletet, amikkel sokat tehetünk a környezetünkért!
Zöld beruházások otthonra
Az első és legfontosabb, hogy cseréljünk le minden régi dolgot, ami nem működik, ami túl sok energiát fogyaszt. Persze nem szükséges egyszerre vásárolni mindenből egy újat, de ahogy mennek tönkre az eszközök, igyekezzünk jóval tartósabb megoldásokban gondolkodni. Az újonnan vásárolható konyhai berendezések például sokkal energiatakarékosabbak, kisebb az energiafelhasználásuk, így a pénztárcánkban is több pénz marad.
Emellett érdemes kicserélni a régi izzókat modernebb változatokra, amik kapcsán szintén ugyanezt lehet elmondani. Mindezt akár saját magunk is megtehetjük a rögzítéstechnikai webáruház segítségével. Itt mindent megtalálhatunk, amire az újdonságokhoz szükség lehet, így egy helyről szerezhetjük be a legapróbb szerelékeket. Nem kell tehát azért sem kocsiba ülni, hogy tiplit vagy csavart vegyünk az apróbb szerelésekhez.
Fürdőszobai beruházások
Ami a vizes blokkot illeti, mindenképpen érdemes felszerelni a csapra víztakarékos perlátort vagy csapbetétet. Az emberek nagy része elfelejti, hogy a víztakarékos termékekre való beruházás mennyi csapvizet takaríthat meg, amivel arányosan a pénztárcánkban is több pénz marad. A lakásban egy helyen érdemes meghagyni a hagyományos típust, ez pedig a kád. Gondoljunk bele, hogy mennyivel hamarabb megtelik a vödör az öntözéshez vagy a felmosáshoz, ha itt megmarad a régi verzió. Máshol viszont egyáltalán nincs szükség nagyobb nyomásra.
A másik helyszín pedig a WC, hiszen a tartály esetében érdemes víztakarékos megoldásban gondolkodni. Figyeljünk arra, hogy a lehúzás során a felhasznált vízmennyiséget állítsuk optimálisra, lehetőleg ne nyomjuk tövig minden alkalommal. Ugyanez igaz a kertre is, hiszen a kerti csapot sem érdemes állandóan folyatni, itt is jó, ha olyan beruházásba fogunk, ami csökkenti az itteni felhasználást. Szerezzünk be vízgyűjtő tartályt, amiből aztán sokáig tudjuk öntözni az értékes esővizet. Ha pedig tehetjük, ruházzon be egy kútra, persze, ha a helyszín lehetőséget ad ennek. Ebből máris mehet a medence töltése, illetve az öntözés, locsolás.
Összegezve
Pár apróbb beruházással sokkal zöldebbé tehetjük az otthonunkat. Gondoljunk csak bele, mennyit jelent, ha nem nyomjuk minden alkalommal tövig a WC tartályt és nem folyatjuk a vizet a konyhában. Szereljünk fel rögzítéstechnikai eszközökkel új csapokat, a kertben pedig inkább esővíz tartályból locsoljunk, mint a csapból.